Az idén a Magyar Köztársaság kormánya Eleken tartotta meg hivatalos megemlékezését január 19-e, a magyarországi németek elhurcolásának emléknapja alkalmából.
Semjén Zsolt beszédet mond 2019. január 19-én
Az ünnepség előtt Kiss-Rigó László megyéspüspök tartott misét a templomban.
Ünnepi megemlékező szentmise a templomban (Kiss-Rigó László)
Az eseményen többek között részt vett Németország nagykövete, valamint a hazai politikai élet és a német kisebbség vezetőinek jeles képviselői, akik – katonai díszkísérettel – koszorúkat helyeztek el az emlékművön.
Volkmar Wenzel német nagykövet a koszorúzáson
A koszorúzás után a vendégek egy része megtekintette az Eleki Németek Egyesülete székházát a helytörténeti kiállítással.
Vendégek a Leimen-Házban. Balról: Schubert Olívia, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke, középen Ritter Imre német nemzetiségi parlamenti képviselő.
Az ünnepségről videofelvétel is készült, az ElekTV felvételeit nemsokára idézzük, amint megjelenik.
Tisztelt vendégeink, kedves barátaim,
Szeretettel üdvözlöm Önöket e hideg téli napon.
Január 19-e szomorú ünnep számunkra. Ma emlékezünk meg azokról a honfitársainkról, akiket német származásuk miatt erőszakkal kényszermunka-táborokba hurcoltak, valamint elüldöztek otthonukból.
Tiszteletükre kérem Önöket, énekeljük el a Himnuszt.
Köszönöm.
1946-ban január 19-én indult el az első „svábvonat” Budaörsről, amellyel kezdetét vette a magyarországi németek hazájukból, otthonaikból való elüldözése, ingó és ingatlan vagyonától való megfosztása, földönfutóvá tétele.
Az Országgyűlés 2012-ben a 88/2012. számú határozatával ezt a napot tette a magyarországi németek elhurcolásának emléknapjává, majd ezt egy évvel később, 2013-ban egy újabb határozattal, a magyarországi németek elhurcolásának és elűzésének emléknapjává módosította.
Fontos tudni, hogy az előbb mondott budaörsi indulás idején az eleki németség színe-java már egy éve Ukrajnában volt – az elhurcolás sorsára ők az országban az elsők között jutottak.
Már 1944. szeptember 23-án vasárnap megjelentek az első szovjet alakulatok Eleken, és a megszállók hamar ráerőltették akaratukat a helyiekre.
Jaj a legyőzötteknek, avagy VAE VICTIS – tartja a régi római mondás, és a magyarországi németség balszerencséjére nemcsak egy legyőzött nemzet lakosságához, hanem egy bűnbaknak kikiáltott nemzetiséghez is tartozott.
A szovjet államvezetésnek sürgősen munkaerőre volt szüksége a háborúban lerombolt országrészek helyreállítására, és erre a hadifoglyok mellett a legyőzött országok polgárainak elhurcolását találták a legmegfelelőbb megoldásnak.
Az 1944-es év végén már összeírták az eleki németeket, és 1945. január elején kötelezően jelentkeznie kellett a listán szereplőknek.
Az elekiek malenkij robotjáról több egykori résztvevő is mesélt, az ezekből megjelentetett könyvből idézem a kisgyerekes anyuka létére elhurcolt Bende Jánosné Hack Teréz tanítónő 1991-ben leírt visszaemlékezését azokról a vészterhes napokról.
„1945. január 2-án a kultúrban minden fiatalnak jelentkeznie kellett. 16-36évig a nőknek, 16-46 évig a férfiaknak. Ezer fiatalt szedtek össze, köztük a férjemet, majd engem is. Szalmán aludtunk, s ebédet anyósom hozott. Január 11-én láttam édesanyámat utoljára. Jött elbúcsúzni.
Az orosz katonák úgy kilökték, mint egy zsákot. Szegényt megsirattam. 1960-ban találkoztam csak vele, mert 1946-ban kitelepítették a nővéremmel és a 3 gyermekével együtt.
(… ) 11-én dél felé indítottak el bennünket az állomás felé, felfegyverzett orosz katonák kíséretében. Édesanyám a templom előtt állt, felháborodásában égnek emelt karokkal.
Mint legnagyobb bűnözőket kísértek, s közben szidalmaztak is minket. Priccsel felszerelt marhavagonba préseltek be bennünket, 30-an egy vagonban. A férfiak WC-t tákoltak és vaskályhát szereltek be a vagon közepébe. Az állomás fájából és szenéből raktak be, hogy meg ne fagyjunk.
Vittünk magunkkal dunnát, párnát, ágyneműt, plédet. Még így is fáztunk, mert a vékony deszkafalak átengedték a hideget.
Egy hónapig voltunk az úton. 11-én indulás előtt egy órával jött anyósom egy fazék pörkölttel. Aznap otthon levágták a disznót. Ennyi jutott nekünk belőle. Szalonnát az előző évről csomagoltunk.
Délután három órakor behúzták a vagon ajtaját. Az én fejem is majd összepréselték, mert szólás nélkül tették. A fél falu kint volt az állomáson. Mindenki elhelyezkedett a felső priccsen házaspáronként. Férjemmel az ablak mellé kerültünk. Nagyon süvített be a szél. Kétegyházán, Lökösházán, Aradon, Brassón keresztül haladtunk át Románián (…)
Néha napokig álltunk egy-egy állomáson, mert elvitték a mozdonyunkat, s katona fogolyvonatokat hoztak vele. Néha a flekktífusz következtében vagy vérhasban meghaltakat pokrócba csavarva kivitték. Katonáink sokat szenvedtek az éhségtől, szomjúságtól és hidegtől. Mi adogattunk be nekik vizet és élelmet, ha nem vették észre az őrök. Nagyon elszomorító volt ezt látni. Az meg őket keserítette el, hogy civileket, nőket is kihurcoltak. Nem tudhatták, hogy az ő feleségük nincs-e köztünk. (…) Megemlékezés a magyarországi németek elhurcolásának és elüldözésének emléknapján – január 21. weiterlesen →
Gefördert durch die Bundesrepublik Deutschland über die Landesselbstverwaltung der Ungarndeutschen
Der Verein der Deutschen in Elek hat wieder einen Schritt in die Richtung Traditionspflege gemacht. Durch die freundliche Unterstützung der Bundesrepublik Deutschland über die Landesselbstverwaltung der Ungarndeutschen ist es uns gelungen, traditionelle Trachten herstellen zu lassen.
Die jungen Damen der Eleker Volkstanzgrupe in der neuen Kleidung
Wir haben eine Kooperationsvereinbarung mit dem Verein für Traditionspflege und Volkstanz der Eleker Nationalitäten abgeschlossen. Laut dieser Vereinbarung stellt der Verein der Deutschen in Elek die Trachten, die durch die Förderung des BMI hergestellt wurden, dem Verein für Traditionspflege und Volkstanz der Eleker Nationalitäten für Auftritte zur Verfügung.
Die neuen Trachtenkleider passen gut in das erneuerte Milieu der Heimatstube
Der Verein für Traditionspflege und Volkstanz der Eleker Nationalitäten stellt anlässlich seiner Auftritte deutsche Tänze auf die Bühne und stellt die Berichte und Fotodokumentation über diese Auftritte dem Verein der Deutschen in Elek zur Verfügung. Auf den Fotos sind junge Mitglieder des Vereins für Traditionspflege und Volkstanz der Eleker Nationalitäten zu sehen, in den neu hergestellten Trachten.
Am 17. Januar wurde die Gedenkfeier zum 70. Jahrestag der Verschleppung und Vertreibung der Ungarndeutschen aus Elek veranstaltet. Die Teilnehmer wurden zuerst zum Denkmal der Vertreibung am Eleker Hauptplatz geladen, wo um 9:30 das kurze Gedenkprogramm stattfand. Es sammelten sich etwa 65 Leute, um im eisig kalten Wind an der Festlichkeit teilzunehmen.
Die Teilnehmer
Nach den Grußworten von Tamás Klemm, dem Präsidenten des Vereins der Deutschen in Elek, wurde zuerst von Frau Erzsébet Kocsis das zum traurigen Thema sehr angemessene Gedicht József Hunyadváris „Emlékezzünk“ vorgetragen.
Die Gedenkrede wurde diesmal von Frau Klára Mester gehalten. In ihrem Vortrag sprach sie über die Ereignisse von damals, als die Leiden der meisten deutschstämmigen Eleker begannen. Hier ist eine deutsche Übersetzung ihrer Rede zu lesen.
Rede von Frau Klára Mester in Elek, 17.01. 2016
„Vielsagend ist der Platz, wo wir stehen. Bis Ende der ’40-er Jahre stand das Gemeindehaus von Elek hier. Von hier aus ging der Kleinrichter am 2. Januar 1945 in alle Richtungen des Ortes mit Trommelschlag bekannt zu geben, dass alle Frauen von 17 bis 35 und alle Männer von 16 bis 48 Jahren verpflichtet sind, sich zu melden – mit Verpflegung, warmer Kleidung und Bettzeug „für drei Wochen”. Es gehe um eine kleine Arbeit, „malenki robot” – hieß es zuerst. Neun Tage waren sie im eigenen Ort in Sammelstellen eingesperrt, bis sie dann am 11. Januar – zusammen mit anderen aus Gyula, Almáskamarás in die Sowjetunion zur Zwangsarbeit verschleppt wurden. 970 Personen aus Elek, von denen 105 nie zurückkehren konnten, insgesamt 1903 aus dem Kreis Gyula. Aber auf Grund des Beschlusses 7161 von Stalin am 16.12.1944 wurden – auch aus Rumänien und Serbien – insgesamt 65-66000 Menschen in die Sowjetunion „zur Wiederherstellungsarbeit” verschleppt. Und der 2. Weltkrieg war noch nicht zu Ende!
Hier wurden dann im Frühjahr 1946 auch die Listen ausgehängt, von denen man vernehmen konnte, wer gezwungen war, seine Heimat zu verlassen. Man musste die Wagonnummer hier selbst abholen, und wurde dann – von Ostern bis Mai in sechs Transporten – in das Unbekannte gefahren. Hab und Gut musste hinterlassen werden, nur 80 kg Kleidung, 20 kg Lebensmittel durfte man mitnehmen.
Die Eleker, 4761 Personen, deren Vorfahren vor mehr als 200 Jahren aus einem Sumpfgebiet, aus dem Nichts einen reichen Ort gebaut haben, mussten ihre Heimat verlassen. 900 Häuser blieben leer.
Das Gemeindehaus wurde abgerissen, auf seinen Patz kam das Sowjetdenkmal, „zu Ehren der befreienden Roten Armee”. Als Kind habe ich es oft gesehen, ich bin ja hier geboren, zur Schule gegangen, und habe hier Abitur gemacht.
2001 wurde dann die erste Landesgedenkstätte der Ungarndeutschen, ein Werk von Sándor Kligl – ein herzergreifendes Symbol des Schicksals der Verschleppten und Vertriebenen – hier aufgestellt. Drei Bauwerke, drei Symbole der blutigen Geschehnisse des 20. Jahrhunderts.
Frau Klára Mester hält ihre Gedenkrede
Schon als Kind habe ich die Widersprüche der Erklärungen zu diesen Ereignissen gespürt: im Geschichtsunterricht wurde etwas ganz Anderes „serviert”, als was man von den Gesprächen der Erwachsenen vernehmen konnte, die aber einer richtigen Erklärung ausgewichen sind. Man durfte darüber einfach nicht sprechen!
Endlich ist die Zeit gekommen um die Wahrheit kennen zu lernen!
Neulich bin ich auf eine Manuskript vom Lehrer János Ernyei gestoßen. Die pur aufgezählten Tatsachen in seiner Eleker Gemeindekronik helfen uns, die Geschehnisse besser zu verstehen. Ich beziehe mich jetzt nur auf die Jahre 1944-46.
24.03. 1944 wurde Elek von deutschen Soldaten besetzt. Am 14.06. wurden 16 jüdische Familien deportiert, nur eine, die Familie Schwarz ist zurückgekehrt 21.08. Bombenangriffe in der Gemarkung von Elek 22.09. Zwangsmusterung, „Muss-SS”- keine freiwillige Anmeldung mehr-der Männer bis zum 45. Lebensjahr. Der letzte Zug fährt in Elek ab. 24.09. Die Rote Armee besetzt Elek als den 1.Ort in Ungarn. Die Folgen sind Plünderungen, Vergewaltigungen. 26.09. Straßenkämpfe, mehrere Tage liegen Leichen auf den Straßen 27.09. Die Radiogeräte werden beschlagnahmt. Keine Verbindung mehr mit der Außenwelt. 06.10. Die Russen rücken voran 10.10. Die Kommunisten nehmen alle Macht in die Hand 20.10. Bürgerwache 24. 10. Russisches Kommando 10.11. Anfang des „robot”-s im eigenen Ort 22. 12. Nationalkomitee 27.12. Russische Volkszählung 01.01.1945 wird Elek durch die GPU-Mannschaft hermetisch abgesperrt. 11.01. Verschleppung in die Ukraine 20.04.-08. 05. 1946 Vertreibung Eleker feierten Tag der Verschleppung der Ungarndeutschen im würdigen Rahmen weiterlesen →
Verein der Deutschen in Elek 