Schlagwort-Archive: Gedenkveranstaltung

Megemlékezés a magyarországi németek elhurcolásának és elüldözésének emléknapján – január 21.

Tisztelt vendégeink, kedves barátaim,
Szeretettel üdvözlöm Önöket e hideg téli napon.

Január 19-e szomorú ünnep számunkra. Ma emlékezünk meg azokról a honfitársainkról, akiket német származásuk miatt erőszakkal kényszermunka-táborokba hurcoltak, valamint elüldöztek otthonukból.

Tiszteletükre kérem Önöket, énekeljük el a Himnuszt.
Köszönöm.

1946-ban január 19-én indult el az első „svábvonat” Budaörsről, amellyel kezdetét vette a magyarországi németek hazájukból, otthonaikból való elüldözése, ingó és ingatlan vagyonától való megfosztása, földönfutóvá tétele.

Az Országgyűlés 2012-ben a 88/2012. számú határozatával ezt a napot tette a magyarországi németek elhurcolásának emléknapjává, majd ezt egy évvel később, 2013-ban egy újabb határozattal, a magyarországi németek elhurcolásának és elűzésének emléknapjává módosította.

Fontos tudni, hogy az előbb mondott budaörsi indulás idején az eleki németség színe-java már egy éve Ukrajnában volt – az elhurcolás sorsára ők az országban az elsők között jutottak.

Már 1944. szeptember 23-án vasárnap megjelentek az első szovjet alakulatok Eleken, és a megszállók hamar ráerőltették akaratukat a helyiekre.

Jaj a legyőzötteknek, avagy VAE VICTIS – tartja a régi római mondás, és a magyarországi németség balszerencséjére nemcsak egy legyőzött nemzet lakosságához, hanem egy bűnbaknak kikiáltott nemzetiséghez is tartozott.

A szovjet államvezetésnek sürgősen munkaerőre volt szüksége a háborúban lerombolt országrészek helyreállítására, és erre a hadifoglyok mellett a legyőzött országok polgárainak elhurcolását találták a legmegfelelőbb megoldásnak.

Az 1944-es év végén már összeírták az eleki németeket, és 1945. január elején kötelezően jelentkeznie kellett a listán szereplőknek.
Az elekiek malenkij robotjáról több egykori résztvevő is mesélt, az ezekből megjelentetett könyvből idézem a kisgyerekes anyuka létére elhurcolt Bende Jánosné Hack Teréz tanítónő 1991-ben leírt visszaemlékezését azokról a vészterhes napokról.

„1945. január 2-án a kultúrban minden fiatalnak jelentkeznie kellett. 16-36évig a nőknek, 16-46 évig a férfiaknak. Ezer fiatalt szedtek össze, köztük a férjemet, majd engem is. Szalmán aludtunk, s ebédet anyósom hozott. Január 11-én láttam édesanyámat utoljára. Jött elbúcsúzni.
Az orosz katonák úgy kilökték, mint egy zsákot. Szegényt megsirattam. 1960-ban találkoztam csak vele, mert 1946-ban kitelepítették a nővéremmel és a 3 gyermekével együtt.
(… ) 11-én dél felé indítottak el bennünket az állomás felé, felfegyverzett orosz katonák kíséretében. Édesanyám a templom előtt állt, felháborodásában égnek emelt karokkal.
Mint legnagyobb bűnözőket kísértek, s közben szidalmaztak is minket. Priccsel felszerelt marhavagonba préseltek be bennünket, 30-an egy vagonban. A férfiak WC-t tákoltak és vaskályhát szereltek be a vagon közepébe. Az állomás fájából és szenéből raktak be, hogy meg ne fagyjunk.
Vittünk magunkkal dunnát, párnát, ágyneműt, plédet. Még így is fáztunk, mert a vékony deszkafalak átengedték a hideget.
Egy hónapig voltunk az úton. 11-én indulás előtt egy órával jött anyósom egy fazék pörkölttel. Aznap otthon levágták a disznót. Ennyi jutott nekünk belőle. Szalonnát az előző évről csomagoltunk.
Délután három órakor behúzták a vagon ajtaját. Az én fejem is majd összepréselték, mert szólás nélkül tették. A fél falu kint volt az állomáson. Mindenki elhelyezkedett a felső priccsen házaspáronként. Férjemmel az ablak mellé kerültünk. Nagyon süvített be a szél. Kétegyházán, Lökösházán, Aradon, Brassón keresztül haladtunk át Románián (…)
Néha napokig álltunk egy-egy állomáson, mert elvitték a mozdonyunkat, s katona fogolyvonatokat hoztak vele. Néha a flekktífusz következtében vagy vérhasban meghaltakat pokrócba csavarva kivitték. Katonáink sokat szenvedtek az éhségtől, szomjúságtól és hidegtől. Mi adogattunk be nekik vizet és élelmet, ha nem vették észre az őrök. Nagyon elszomorító volt ezt látni. Az meg őket keserítette el, hogy civileket, nőket is kihurcoltak. Nem tudhatták, hogy az ő feleségük nincs-e köztünk. (…) Megemlékezés a magyarországi németek elhurcolásának és elüldözésének emléknapján – január 21. weiterlesen

Werbeanzeigen